Miskolc a befektetésre ajánlott városok térképén
Újabb mérföldkő a Takata magyarországi életében
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány kedden a Takata Safety Systems Hungary Kft.-vel. A dokumentumokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-helyettes írta alá Stefan Stockerrel, a Takata Corporation elnökével. A Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott sajtóeseményen elhangzott, a miskolci gyár az ütemtervnek megfelelően épül, egy hónapon belül elkezdődhet a termelés, majd a termékek kiszállítása.
Takata-építkezés csúcsra járatva
Gőzerővel és az ütemterv szerint halad az építkezés a Déli Ipari Parkban, a Takata-gyárban. Az elmúlt két-három hónapban szinte kinőttek a földből az épületek, melyeken jelenleg 650 ember dolgozik, ez a szám pedig két héten belül 1200-ra emelkedik. A beruházást egy bejárás keretében kedden a város és a holding vezetése is megtekintette.
Stratégiai megállapodást köt a kormány a Takata Safety Systems Hungary Kft.-vel
A kormány a külgazdasági és külügyminisztert hatalmazta fel, hogy stratégiai együttműködési megállapodást kössön a Takata Safety Systems Hungary Kft.-vel. A felhatalmazásról szóló határozat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
Takata: „keményen és kiváló minőségben dolgoznak”
A napokban Miskolcon járt, és igen pozitív tapasztalatokat szerzett a Takata felső menedzsmentje. Kiemelt figyelmet fordítanak ugyanis a gyár építésére, mert a cég életében az utóbbi évek egyik legnagyobb beruházásáról van szó. Az építkezésen jelenleg több mint 500-an dolgoznak azon, hogy szeptember közepén már kész legyen a gépek fogadására a nagy gyártócsarnok.
Takata: mára mindent birtokba vettek a munkagépek
Szó szerint látványos, az arra haladó utakról is jól érzékelhető változások történtek az elmúlt hetekben a miskolci Takata-gyár területén. Konkrétan: áll az egyik épület vázszerkezete, és a nagy légzsákgyártó csarnoké is félig kész. Bentről már az is látszik, hogy szépen eltűntek az egyes munkaterületek közötti „prérik”, mára mindent birtokba vettek a munkagépek.
Takata: néhány hét, és falaznak
A laikusok számára is szembe tűnő, hogy van, ahol már a szerkezethordozó pillérek, van, ahol még csak az előkészítő földmunkák során bedolgozott zúzalékkő jelzi, de lényegében már minden csarnok helye felismerhető a miskolci Takata-gyár területén.
Hamarosan „kinőnek a földből” a Takata-csarnokok
Több ezer, a biztos alaphoz szükséges cölöp már a földben, és a héten megérkeztek az első tartópillérek is a Takata miskolci gyárának építéséhez. Jelenleg több mint félszáz munkás dolgozik ezen a beruházáson a Déli Ipari Parkban, de hamarosan eljön az az idő, amikor több százra nő a számuk.