Miskolc Déli Ipari Park nagyobb térkép

HU  EN  DE  RU

Miskolc tud valamit: befektetőbarát címet kapott harmadszor

2016-07-15

Miskolc tud valamit. A borsodi megyeszékhely az ország egyetlen városaként harmadik alkalommal szerezte meg a Befektetőbarát település címet.

Miskolc harmadik alkalommal kapta meg a Befektetőbarát Településeknek járó elismerést, mivel sikeresen elvégezte és teljesítette a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) képzési programját. Ezen a többnapos tréningen a települések résztvevő képviselői fejleszthették befektetés-ösztönzési ismereteiket, képet kaptak a befektetői látogatások menetéről, megismerkedtek a leggyakoribb befektetői kérésekkel és elvárásokkal, és betekintést nyertek a településmarketing, a hatékony kommunikáció, a hatásos prezentáció, és a protokoll eszköztárába is.

A képzés zárásaként a résztvevők egy angol nyelvű befektetői előadásból és egy befektetésösztönzési stratégiából álló pályázati anyag elkészítésével bizonyították felkészültségüket. A beérkezett anyagokat a HIPA vezetői és külsős szakemberek értékeltek, majd 34 magyarországi városnak és községnek ítélték oda a Befektetőbarát település címet.

– Miskolc évek óta nagy hangsúlyt fektet iparterületeinek fejlesztésére és hasznosítására. Egyablakos ügyintézéssel fogadjuk a potenciális beruházókat, többnyelvű beruházásösztönzési honlapot működtetünk, HR szolgáltatásokkal, felnőttképzéssel, forráskereséssel és tanácsadással segítjük a város területén fejleszteni kívánókat – mondta Vécsi György, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója. – Ennek a díjnak Miskolcon előzménye van. A HIPA elődszervezeteiként működő ITDH és HITA már szervezett hasonló programokat, melyeken a város sikerrel vett részt. Ennek köszönhető, hogy egyetlen magyar településként Miskolc megszerezte mindhárom szervezet elismerését, birtokolja mind a Befektetőbarát település, mind a Befektetőbarát önkormányzat címet.

– Kiemelten fontos számunkra a HIPA-val való szoros együttműködés – hangsúlyozta Pfliegler Péter, Miskolc gazdaságfejlesztésért is felelős alpolgármestere. – A befektetés-ösztönzés csapatmunka, az érdeklődők professzionális fogadása, teljes körű informálása és a helyi előnyök bemutatása csak összefogással lehet eredményes. A Nemzeti Befektetési Ügynökség szakemberei szakmai tanácsokkal és az állami támogatásokhoz kapcsolódó ügyintézéssel támogatnak minket. Miskolcot partnernek tekintik, többször megdicsérték a közös munkát, az itt tapasztalt szakmai felkészültséget. A város továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy felkeltse újabb cégek és nagyvállalatok érdeklődését az itteni lehetőségek iránt, és tovább építse a helyi üzleti élet szereplőivel meglévő kiváló partneri viszonyt.

Forrás: minap.hu